2010. július 4., vasárnap

Levelezünk...

Virágos növények, más részének mint virág nem is olyan jó lenni... gondolhatnák például a levelek, ha hírnévre vágynának. Hiszen a szaporodást elősegítendő a virágok a látványosak, így leginkább nekik jut ki a csodálatból. Illatuk csalogató, bódító, színeik kavalkádja szemet gyönyörködtető, de hova is kalandoztunk... ez a bejegyzés most a levelekről szól.
Formák gazdagsága, a zöld végtelen sok árnyalata, de akár illatvarázs és, ízletesség, hasznosság, gyógyhatás mind-mind a leveleket (is) dicséri. És persze a növény beazonosításában, meghatározásában is szerephez juthatnak, hiszen a jellegzetességeik rendszerint az adott fajra jellemzőek.
Egy-egy növény leírásánál találkozunk a “levélállás” kifejezéssel, ami azt jelenti miként kapcsolódik, áll a levél a száron. Azaz, hogy egy szárcsomóból hány levél ered. Eszerint különböztethető meg szórt, átellenes és örvös levélállás, mikoris egy szárcsomóból egy, kettő illetve három vagy több levél ered. A levelek lehetnek továbbá egyszerűek, ekkor a levéllemez tagolatlan, vagy összetettek, azaz tagolt.
“Mellesleg” a növény számára természetesen létfontosságúak, hiszen ők végzik a fotoszintézist.
Következzen hát néhány nagyon is gyakori, szinte bármelyik mezei, erdei séta során látható virágos növény levele:


harangvirág levele

hamvas szeder levele


fekete nadálytő levele


fehér tündérrózsa levele


erdei mályva levele


tarka koronafürt levele


szuláklevél


gyékénylevél-függöny


szamóca levelek


mezei gólyaorr levelek


málnalevél


lucernalevél


szamárbogáncs levele


cickafarklevél

Oké-oké, tavirózsalevelet nem fogunk minden útszélen látni, legalább egy tó mindenképp szükséges hozzá.

4 megjegyzés:

Ati,  2010. július 6. 19:54  

Jó kis cikk és nagyon hasznos. A tündérrózsa levelét könnyű lesz megjegyezni. :) Jó lenne majd egy hasonló cikk a fásszárú növényekről is. :)

pinty,  2010. július 7. 13:49  

Kerek a káposzta, csipkés a levele...:) S még a salátalapit is megesszük :))) S a csihány úgy csíp mint a veszedelem...Jó ez a leveles téma, azért írtam ezt a rövid levelet.

k.a. photography 2010. július 8. 11:52  

Igazán hasznos leírás!
Mindig tanulunk valami újat!

Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP