2010. október 3., vasárnap

Európai Madármegfigyelő Napok és a gombák

A BirdLife International által 1992-ben kezdeményezett Európai Madármegfigyelő Napok zajlanak minden év októberének első hétvégéjén. Ebből az alkalomból felkapaszkodtunk a Vadas-tetőre (igazából nem saját, hanem a kocsika 75 lóereje húzott föl :D), hogy figyeljünk, számláljunk, hozzájáruljunk. Azért (nem annyira) mellékszálon egy gombászós történet is szaladt és némi szarvasbőgésben is reménykedtünk (ez utóbb sajnos hiúnak bizonyult), képzeletbeli étlapunkra pedig nyárson sült szalonna került. Magunknak. A (még) zöldben. De már színesedőben.

Nem is csoda, hisz a természet kalendáriumában október másodika a lombhullás megkezdésének, megindulásának dátumaként szerepel.
Terveinkben a természet időjárásilag partner is volt: felhők közül ugyan, de szűrődött melengető napfény ránk. Néhány madár is megszámláltatott: szajkó, széncinege, fenyőcinege, holló, tüzesfejű királyka, egerész ölyv, erdei pinty, barázdabillgető, házi rozsdafarkú. De ezt most becsszóra kell elhinni nekünk :D, merthogy a fotózás inkább a gombavonalon volt sikeres.
Sorjázzanak hát ők:

a "mesebeli" légyölő galóca (Amanita muscaria) minden méretben

bükkfatapló (Fomes fomentarius)
citromgalóca (Amanita citrina)

bimbós pöfeteg (Lycoperdon perlatum)

és a két jellegzetes őszi gombafajunk

lila pereszke
(Lepista nuda)


szürke pereszke (Tricholoma portentosum)


Viszont ma az Állatok Világnapját ünnepelik, úgyhogy be engedtünk kúszni egy fenyőszender (Sphinx pinastri) hernyót, bár nem a legméretesebb és ha állatról van szó valószínűleg keveseknek jutna éppen ő eszébe, de mi őt találtuk és látványosnak is tartjuk.


Búcsúzóul pedig egy ölelkező bükk:


3 megjegyzés:

pinty,  2010. október 4. 9:51  

Kedves bejegyzés!

Ati,  2010. október 4. 21:57  

Érdekes cikk. Nagyon jó lett az utolsó fotó! Gratula érte! :)

Ari,  2010. október 5. 19:30  

Csodálatos kitűnő cikk.

Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP