2010. december 20., hétfő

Etetői pillanatképek 2.

Az elmúlt héten nagy forgalom volt madáretetőink környékén. Hideg és hó borított be mindent.
A reggeli hidegben a frissen kirakott madárcsemegére (alma, dióbél, napraforgó, köles) rengetek kis szárnyas vendég érkezett.
Elszánt gyereksereggel tisztes távolságról figyeltük őket, a hideg sem riasztott el bennünket, csak úgy bámultuk a reggeliző madársereget, és határozgattuk őket, segítségünkre volt a frissen kihelyezett madárhatározós pannó.
Még az iskolacsengő hangja sem igazán késztetett a környék elhagyására. Volt pillanat, mikor óra közben is tekintetünk az ablakon át őket figyelte, ilyenkor odalopóztunk az ablakhoz, és már a melegből örvendeztünk mindennapi kedves vendégeinknek, majd folytattuk munkánkat.
Elkészült az elmúlt hét vendégeinek listája: széncinege, kék cinege, fenyőcinege, barátcinege, mezei veréb, fenyőpinty, szarka és szajkó. A távolból hallottuk a fenyőrigót is, de még nem figyelhettük meg a madáretetőnk környékén idén télen. A vendégeink sora képekben is:
széncinege kék cinege
fenyőcinege barátcinege mezei veréb fenyőpinty

2 megjegyzés:

Ari,  2010. december 20. 19:35  

Nagyon ügyesek vagytok hogy igy gondoskodtok a madarakról.

3Gracia 2010. december 20. 21:57  

Sziasztok!
Azzal a kis barátcinegével én is barátkoznék.
Péter

Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP