2015. március 17., kedd

Még több tavasz

További napsütés újabb tavaszi virágok megjelenésével örvendeztetett meg. Legutóbb Sugásfürdő felé vitt tavaszi sétánk, ahol az erdő, patakpart ismét szépségekkel várt. Na, nem mindenkit várt, hiszen a kikeleti hóvirágoknak, például nem életcéljuk leszakítva vázában végezni, mégis ez a sors jutott néhánynak, mire védett voltukra hivatkozva lebeszéltük tevékenységükről az őket gyűjtőket. Ez az intermezzo beárnyékolta némileg a napos-virágos délutánt, de emlékezzünk inkább a szépségére.




Idén, jóval később mint előző években, az elmúlt hétvégén kandikáltak elő az avarból először a kakasmandikók (Erythronium dens-canis). Ők egy korábbi évben alapos bemutatásra kerültek.



Környékünkön számomra új kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) élőhelyre is rátaláltunk. Hóvirágból is ezek az elsőink idén. Róluk is írtunk már bővebben. Ne felejtsük: a hóvirág közösségi jelentőségű, törvény által védett faj!


Bársonyos tüdőfűből (Pulmonaria mollis) még mindig csak néhány tő került utunkba.

 Martilapu (Tussilago farfara) volt már, de ez a patakparti példány fotóra kívánkozott.

Mint ahogy most pirosló hunyor (Helleborus purpurascens) is.

0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP